2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.
Már a répás muffinok óta szerettem volna alkotni egy répatorta-receptet. Születésnapot ünnepeltünk, így végre itt volt az alkalom!
A tészta meglepően jó állagúra sikerült: nem törik, nem morzsolódik, nem túl nedves és nem is túl száraz. Még szépen meg is emelkedett a sütőben: gondoltam, ha majd kiveszem, biztosan visszereszkedik, de nem.
Szerintem ez egy ígéretes alaprecept, sokféleképpen lehetne még gazdagítani, pl. kis pirított diót keverni bele (most is szerettem volna, de már/még nem kaptam), sőt kettészelve valami krémmel is meg lehetne tölteni. Ki tudja, mit hoz a jövő… Ha alkottok új változatokat, feltétlenül írjatok róla!
Elkészíteni sem nehéz, nem is időigényes. Most pontosan nem tudom, mennyi idő kell hozzá, mert párhuzamosan sok dolgot főztem, de a sütési időn kívül lehet, hogy benne lenne 30 percben…
Eredetileg püspökkenyér-formában szerettem volna kisütni, de végül attól tartva, hogy esetleg nem sül át, sima kerek tortaformába tettem.
Hozzávalók a répatortához:
200g darált mandula
1 kk. őrölt fahéj
1/2 kk. őrölt szerecsendió
1/2 kk. őrölt kardamom
1 kk. só
1 kk. szódabikarbóna
1 ek. méz
3 ek. xilit/nyírfacukor
100g vaj
4 tojás
100g cukornak megfelelő folyékony édesítőszer
240g reszelt sárgarépa (egészben kb. 340g volt)
Süssünk, süssünk…
1. Egy nagyobb tálban keverjük össze a szilárd hozzávalókat: darált mandula, fűszerek, só, szódabikarbóna.
2. Egy kis lábasban keverjük össze a mézet a xilittel és melegítsük addig, amíg a xilit teljesen feloldódik. Ekkor adjuk hozzá a vajat, hagyjuk megolvadni.
3. Közben gépi habverővel verjük jó habosra a tojásokat, és ha a vaj elolvadt, adjuk a felvert tojásokat is a keverékhez. Végül jöhet a folyékony édesítő, majd a reszelt répát is forgassuk ebbe a masszába.
4. Egyesítsük a folyékony és a szilárd hozzávalókat, majd sütőpapírral kibélelt formában süssük légkeveréssel 170 fokon kb. 30 percig. Ellenőrizzük tűpróbával (ha beleszúrunk a tésztába egy hústűt/fogpiszkálót, nem ragad rá semmi ragacsos tészta).
Ezalkalommal egy citromos mázzal vontam be a tetejét díszítés végett. Meg persze azért, mert a savanykás íz remekül illet az édeskés-fűszereshez…
Z szerint a legfinomabb sütim még mindig a brownie, de nálam most ez a befutó.
A torta teljes szénhidrát-tartalma 96g CH, ez 12 szeletre osztva 8g CH/szelet lenne a máz nélkül, a citromos bevonattal együtt 129g CH összesen és 11g CH/szelet,
Remélem, megkóstoljátok…
Petra Lea Lancos mondta
Szia!
Nagyon klasszul hangzik! Tudsz valamit, amit itt a tojások helyett használhatnék?
Köszi!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia! Ezt dolgoztam át tojásmentesre itt:
http://www.mindenmentes.hu/2012/12/repas-almas-kuglof/
Névtelen mondta
Szia Nóri!
Szeretném megkérdezni a véleményed, hogy xilit helyett használhatok-e eritritet, ill. a 100g vajat mivel lehetne helyettesíteni, hogy tejmentes legyen a süti? Köszönöm! Angel
Mindenmentes Nóri mondta
Szia!
Persze, az eitrit is jó lesz, a vaj helyett pedig használj kókuszzsírt.
Üdv, N.
Névtelen mondta
szia
a folyékony édesítő helyett xilit oldat esetleg? van ötleted?
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
szerintem megpróbálhatod 80g xilittel és kb. 3 ek vízzel is.
Üdv,
Nóri
Berni mondta
Szia Nóri!:)
„100g cukornak megfelelő folyékony édesítőszer” – több receptedben olvastam már ezt, és bevallom nem tudom, hogy miért lényeges, hogy az édesítő folyékony legyen? Írd meg kérlek, hogy ennek mi a szerepe! 🙂
Az semmiképpen nem jó, ha mondjuk simán xilitet használok?
Van itthon (50 ml-es) stevia cseppem is, csak annak a használatán nem tudok kiigazodni. Az üveg elejére annyit írtak: „25x édesebb” (minél???!!!), az oldalán meg az szerepel „1 csepp kb. 1,5g cukor édesítő hatásának felel meg”… Tehát akkor az egy üvegben kb. 75g-nyi cukornak megfelelő édesítő van, ami még a répatortába sem lenne elegendő?!
Köszönöm a segítséged, szép napot! 🙂
Berni
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Berni,
Ha xilitet használnék, akkor azt számolnom kellene a szénhidrát-bevitelben is, ezért régen inkább folyékony édesítőszert használtam, most már stevia port, ezek nem számolósak. Ráadásul, ha kicseréled, akkor megváltozik a receptben a szilárd-folyékony összetevők aránya, amit előfordul, hogy egy recept nem vesz jó néven. 🙂 A cseppen én sem tudtam kiigazodni, annyi tanácsom van, hogy próbáld meg kitapasztalni…
Berni mondta
Áhhhá, már értem, köszi!!! 🙂
Aurélia mondta
Kedves Nóri!
Nagyon tetszik a recepted, születésnapra szeretném elkészíteni.
Érdeklődnék, hogy mekkora tortaformában sütötted?
Előre is köszönöm válaszod! 🙂
Üdv,
Aurélia
Mindenmentes Nóri mondta
Hű, nem a volt… 🙂 Ez még 26 cm-es volt szerintem.
Aurélia mondta
Köszönöm! 🙂
Bándy Mónika mondta
Isteni finom volt Húsvéti sütinek és tökéletes is.
Én mascarponés krémmel készítettem el.
Imádtuk! <3
Köszönöm a receptet!
Üdv,
Mónika
Szabó-Gyarmati Melinda mondta
Kedves Nóra!
Ma megsütöttem a tortát, egy kis átalakítással (vaj helyett kókuszolaj, édesítésnek pedig csak eritrit és sztívia keverékét használtam). Nagyon köszönöm a receptet, isteni lett! 🙂
Üdv,
Melinda