2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.
Bár most még elég esős az idő, reméljük, hogy a hétvégére kapunk egy kis napsütéses meleget, és biztos, ami biztos alapon, a napsütéshez kívánok Nektek egy kis hűvös desszertet is. Az utóbbi időben kissé megszaporodtak az oldalamon a fagylaltreceptek, de hát nincs mit tenni, ha olyan szép epret kapok minden hétvégén a sarki zöldségesnél… Z már egy ideje tett célzásokat, hogy ugyan, készítsek már valamikor pisztáciás sütit/fagyit is, mert nagy kedvence, és eddig a hazai dolgok mindig sokkal finomabbak voltak a boltiaknál… 🙂 Szóval, ahogy a nagyon csokis torta elég csokis lett, úgy ez az epres-pisztáciás fagyi is elég pisztáciásra sikerült.
Többször is találkoztam már a neten a balzsamecet-eper ízpárosítással, ami elvileg jól kiemeli az eper ízét. Korábban sosem próbáltam, de nagyon érdekesnek tűnt, ezért ehhez a fagyihoz 2 óráig egy kevés balzsamecetben marináltam az eperszeleteket. És tényleg, egyáltalán nem volt savanykás, ecetes, még csak mellékízben sem, csak üdítően epres, így meleg szívvel ajánlom az eper-balzsamecet párost.
Hozzávalók egy kb. 1L-es dobozhoz:
120g héjas, sós-pörkölt pisztácia* (kb. 50g megpucolva)
1 kk. balzsamecet
3 ek. eritritol
1,5 doboz kókuszkrém (Cocomas, 200ml)
* Sokáig kerestem, de most valahogy sehol nem kaptam tisztított, sótlan pisztáciát, így végülis megelégelve a dolgot, vettem egy zacskó sós, pörkölt pisztáciát, és a felét megtisztítottam. Természetesen, sima, sótlan, tisztított pisztáciával gyorsabb és egyszerűbb lett volna…
0. Egy kb. 2L-es dobozt kibéleltem fóliával, hogy majd könnyen kivehető legyen a kész fagyi.
1. Az epreket megmostam, megtisztítottam, majd a legszebb szemekből néhányat felszeteltem, és kibéleltem vele a jégkrémes doboz alját.
2. A maradék epret negyedekbe vágtam, majd 1 ek. eritritollal és 1 kk. balzsamecettel összeforgatva 2 órát állni hagytam.
3. Közben a pisztáciát megtisztítottam, leöntöttem egy pohár forró vízzel, hogy ellepje, és kb. 1 perc ázás után leszűrtem, félretettem.
4. Először az epret turmixoltam össze 1 ek. eritritollal és kb. 2-3 ek. kókuszkrémmel. A kókuszkrémből félretettem még 2-3 evőkanállal a pisztáciához, a maradékot kézi robotgéppel habbá vertem. A habnak kb. felét beleforgattam az epres krémbe, majd a masszát beleöntöttem a kibélelt dobozba és eltettem a mélyhűtőbe fagyni.
5. A pisztáciát összeturmixoltam a félretett kókuszkrémmel és 1 ek. eritritollal, majd beleforgattam a maradék habot. Ezt a krémet félretettem addig, amíg az epres massza elég keményre fagyott (2-3 óra), és akkor rásimítottam a tetejére. Fóliával lefedtem, ment a mélyhűtőbe.
6. Mi másnap este vettük elő, a mélyhűtőből kivéve kb. 10 perc múlva szeletelhető forró vízbe mártott késsel.
Egyik este vendégünk volt két kedves barátunk, akik -mint kiderült vacsora közben- nem tudták, hogy mi bizony nem eszünk meg csak úgy akármit. Szóval kicsit meglepődtek, amikor elmondtuk, hogy minden étel gabonafélék, tejtermékek és cukor nélkül készült. Így aztán külön örültem, hogy minden ízlett nekik: többek között ez a desszert is. Igaz, édesítettek rajta egy kicsit, de ez már tényleg egyéni ízlés dolga.
Ami a szénhidráttartalmat illeti, a kókuszkrémben nem volt, az eritritolt ugye nem számolom, maradt az eper és a pisztácia, az összesen kb. 35g CH, és ezt a tortácskát 6 szeletre váguk. Én nem számolgattam. 🙂
Barbara mondta
Nóri, lehet, hogy buta kérdés, de mi az a kókuszkrém? Mert ez nagyon jól hangzik, ki kell próbáljam. 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Cocomas névre hallgat, kókusz, víz és xantán gumi van benne. Ez már másnak is okozott fejtörést, szerintem ki fogom írni. 🙂
Névtelen mondta
Szia! Mi napi szinten használjuk ezt a kókuszkrémet (a kislányom tejérzékeny), és ez vált be a legjobban a tejszín és tejföl helyettesítésére. Most egészen felvillanyozódtam:)), tényleg habbá lehet verni? Milyen állagú ez a hab? Mint mondjuk a cukorral felvert tojássárgája vagy tejszínhabszerű? Köszi Kata
Mindenmentes Nóri mondta
Szia! Inkább tejszínhabszerű lett, csak nem olyan kemény, de kb. 1,5x térfogatára fel lehet verni. Üdv, Nóri
Névtelen mondta
Kedves Nóri,
nagy örömmel olvasgatom a mindenmentes receptjeidet, mert én is egy ideje ilyesmiket teszek az asztalra.
Felkeltette a figyelmemet ez a kókuszkrém: hol lehet cocomas-t kapni? és ebből szoktál tejszínhabpótlást is készíteni?
Örömmel venném, ha lenne időd válaszolni. Köszönettel, Réka
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Réka,
reform- vagy bio élelmiszerboltban kapható. Pár bejegyzéssel korábban, a waffelnél írtam még nagyon jó növényi habtejszínekről (Soyatoo termékek), azokat jobban szeretem tejszínhabnak, de a Cocomas is nagyon hasonló, és jóval kedvezőbb árfekvésben van.
Üdv,
Nóri
Névtelen mondta
Szia!
Tényleg már emlékszem, hogy próbáltam habszifonba tölteni, az állaga jó is volt, csak van egy kis zavaró savanykás mellékíze, érdekes ezt folyékony állapotában soha nem éreztem. De az biztos, hogy jóval olcsóbb, mint a felverhető növényi tejszínek. Ki fogom próbálni hasonló parféban, köszi Kata
Helga Borosné katona mondta
Szia!
Látom írtad hogy a te lányod is tejérzékeny ezért adok neked egy tabletta nevét de lehet cseppekben is kapni ha folyadékba akarod használni neve:LACTASE miezt használjuk már 2éve és bevált evés előtt kell bevenni 1-tab.2dl tejterméket dolgoz fel!Mi is sokáig használtuk a kókusztejet,rizstejet de már anyagilag megterhelő hál Istennek van ez a tabletta és azóta nincs semmi baja a lánynak!
Üd:Helga
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Helga,
A Lactase tabletta/csepp csak azoknak segítség, akik tejcukor/laktóz érzékenyek, de az is előfordulhat, hogy valaki a tejfehérjére allergiás.
Ha már a költségeknél tartunk: az egyik olvasóm a napokban írta válaszul a házi rizstej receptemre, hogy 22 Ft-ból hozott ki egy adagot… 😉
Üdv,
Nóri
Névtelen mondta
Szia!
Tényleg buta kérdés: a cocmas kókuszkrémnek erős kókusz ize van??
Mert akkor főzelékhez nem használható! köszi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Nem vadkókusz, de igen, kókusz íze van. Ha megnézed a főzelékimet (főzelék címke), én sem Cocomasszal sűrítem őket… 🙂
Enikő mondta
Kedves Nóri!
Érdeklődnék, hogy a pisztácia helyettesíthető-e valamivel? Köszönöm!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Persze: bármiféle mogyoró/diófélével, amit szeretsz. Ha egyiket sem eheted, készíthetsz csak epres parfétortát is… 🙂
Zsuti mondta
Szia Nóri!
Köszönöm a receptet. Szuper lett, nagy sikert aratott.
Nagyon finom volt. Gyorsan el is fogyott. Tortának lett elkészítve.