Az utóbbi napokban egyre több cikk jön szembe velem a világhálón, ami azt taglalja, hogy a nyírfacukor miért is „átverés”, ezzel elbizonytalanítva a tudatosabb étrend és életmód felé törekvőket. Korábban már írtam egy összefoglalót a cukormentes édesítés lehetőségeiről, amiben igyekeztem minél alaposabb és körültekintőbb lenni: szerintem itt minden érdeklődő sok alapvető tudnivalóval lehet gazdagabb. Tudjuk, hogy az interneten rengeteg hasznos információ mellett rengeteg sületlenséget is olvashatunk – nem tervezek minden egyes kósza hírrel foglalkozni a jövőben, de a nyírfacukorral kapcsolatban már Tőletek is érkezett kérdés, ezért jobbnak láttam újra elővenni a témát.
Miért lenne „átverés” a nyírfacukor?
Bizony, vastagon szedett szalagcímeket olvastam valami hasonló tartalommal. Általában két dolog áll a súlyos szavak mögött: a nyírfacukor sokszor csak a nevében nyírfa-cukor, ráadásul nem is cukor, hanem cukoralkohol.
Nyírfa vagy nem nyírfa…?
A „nyírfacukor” elnevezés onnan ered, hogy ezt a vegyületet (más néven xilit, xilitol) először nyírfa kéregből izolálták. Ehhez hasonlóan, magyarul a szőlőcukor (glükóz) is a szőlőről kapta a nevét, pedig rengeteg más gyümölcsben is megtalálható, többek között pl. a datolya és az ananász a leggazdagabbak glükózban.
Valóban igaz, hogy a nyírfacukrot ipari mennyiségben általában (de nem mindig!) kukoricából készítik, bakteriális vagy gombák által végzett erjesztéssel. Ettől még ugyanarról a vegyületről van szó, csak ebben az esetben nem nyírfa, hanem baktérium vagy gomba „készíti” – a datolyával sincs senkinek problémája azért, mert a benne lévő szőlőcukor nem szőlő eredetű…
Olyan probléma felvetést is hallottam már, hogy az ilyen nyírfacukor hatalmas acéltartályokban készül, és nem „természetes”. Szerintem a baktériumok és a gombák, amelyek az erjesztést végzik, elég „természetesek”, és egy ilyen összetett folyamatot jól szabályozni csak zárt térben lehet (acéltartály).
A sportolók által használt szőlőcukor tabletták sem szőlőből, hanem általában valamilyen keményítő savas hidrolízisével készülnek – ez a folyamat talán még kevésbé „természetes” mint a korábban említett erjesztés, a szőlőcukor eredetét mégsem firtatja senki…
Egyébként a „természetes” kifejezést azért nem kedvelem, mert élelmiszerekre vonatkoztatva semmilyen konkrét pozitív tartalma nincs: ha egy csomagoláson hitelt érdemlően azt tüntetik fel, hogy ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származik, akkor tudhatjuk, hogy az előállítása és a fogyasztása is hozzájárul egy egészségesebb környezet kialakításához, ráadásul pl. a zöldség, gyümölcs antioxidánsokban is gazdagabb lehet. A „természetes” kifejezés mögött semmilyen ellenőrzött tartalom nem áll, ami pedig a pozitív kicsengését illeti, nekem mindig eszembe jut, hogy a gyilkos galóca méreg is egy „természetes” anyag…
Miért barátunk a nyírfacukor?
A nyírfacukor, xilit vagy xilitol azért népszerű cukorhelyettesítő már több évtizede, mert a szokásos répacukorhoz nagyon hasonló megjelenésű, fehér kristályos anyag, ami ízében is hasonló, kb. azonos édesítő erővel bír, így cukor helyett 1:1 arányban használhatjuk. Mindezen hasonlóságok mellett sokkal lassabban emeli a vércukor szintet: a nyírfacukor glikémiás indexe 7, a répacukoré 67. Ez az előnyös tulajdonsága eltérő kémiai szerkezetének köszönhető: a xilit nem cukor, hanem egy cukoralkohol, így a szervezetünk másképp dolgozza fel, mint a cukrokat.
A cukorháztartásunk kímélése mellett egyébként a nyírfacukor rendszeres fogyasztása csökkenti a fogszuvasodás kockázatát, sőt, gyerekeknél a középfülgyulladás gyakoriságát is.
Cukor vagy cukoralkohol?
Ez a két kifejezés két eltérő vegyületcsoportot takar. A cukrok (répacukor, szőlőcukor, tejcukor, stb.) általában gyorsabban emelik a vércukorszintet, mert ezek a leggyakoribb tápanyagforrásaink, a szénhidrátok építőkövei: ezekből tudunk a leggyorsabban energiát nyerni.
A cukoralkoholok a cukrokhoz hasonló megjelenésű anyagok, de más anyagcsereutakat járnak be, ezért nem emelik olyan gyorsan és olyan mértékben a vércukorszintet, mint a cukrok.
Egyiktől sem várhatjuk, hogy olyan legyen, mint a másik: a cukrok nem nagyon lehetnek lassú felszívódásúak, a cukoralkoholok meg nem karamellizálhatóak.
Remélem, ezzel sikerült tisztába tenni, hogy miért is nem baj az, ha a nyírfacukor nem is cukor, hanem cukoralkohol.
A nyírfacukor igazi árnyoldala
Ismert mondás, hogy nincsen rózsa tövis nélkül…
Akiknek valóban tartani kell a nyírfacukortól, azok a kutyák, mivel az ő szervezetükben – a miénktől eltérően – a xilit inzulinválaszt vált ki, emiatt vészesen leeshet a vércukruk: ez akár az állat azonnali elpusztulásához is vezethet! Ráadásul kis mennyiség is veszélyes: kistestű kutyákra már akár 1 db rágógumiban található mennyiség is káros lehet… Ezért nyírfacukorral készült étel közelébe ne engedjünk kutyát.
Kétlábú fogyasztóknál is előfordulhat egy mellékhatás, bár ez sokkal veszélytelenebb: egyéni érzékenység esetén, és nagy mennyiségben fogyasztva hasmenést okozhat. Ehhez a hatásához egyébként idővel, fokozatosan emelve az elfogyasztott mennyiséget, hozzá lehet szokni.
Röviden ennyi kívánkozott egy új bejegyzésbe a nyírfacukorral kapcsolatban: remélem, hasznos volt, sikerült eloszlatnom a nyírfacukor körüli kételyeket és ezentúl is szívesen használjátok majd!
Ha esetleg mégsem, akkor kérdezz…
iamzita mondta
Szia Nór!
Nekem még van egy kérdésem a témához, az eritrit. Sosem értettem, hogy miért foglalkoznak az emberek a nyírfa cukorral, mikor annak kalória tartalma csak kb. fele a cukorénak és nem is tudni pontosan mennyit használ fel a szervezetünk. Viszont itt van az eritrit,aminek az íze ugyanilyen,csak majdnem nulla a kalória tartalma. Szerinted?
Dr Hegedüs Csaba mondta
Az eritritről itt van egy előadás:
https://www.youtube.com/watch?v=0MQBUgwRCHA
Elmondja, hogy a legújabb eredményk szerint okoz vérrög-képződési kockázatot.
Pitelány mondta
Én lassan 3 éve kezdtem xilitet használni, de sajnos a puffasztó hatása miatt nem kompatibilis a társasági élettel. 🙂 Inkább az eritritre szavaszok mostanság. Olyat is hallottam, hogy a cukoralkoholok nem tesznek jót a beleknek, "leradírozzák" a bélbolyhokat, ilyesmi. Meg hogy már maga az édes íz is aránylag nagy inzulinválaszt vált ki, aztán a szervezet meg pofára esik, mert mégsem érkezik az a nagy mennyiségű szénhidrát, amit az íz miatt várt. Nem tudom, hogy ezekből mennyi igaz. Ami puffaszt azt inkább csak akkora mennyiségben fogyasztom, ami még nem okoz gondot és igyekezni kéne ritkábban sütögetni, csak hát annyira szeretem a konyhai ténykedést. 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Zita,
Sokan nem a kalória tartalmat figyelik, és az eritrit jóval drágább szokott lenni, ill. erősebb a hűsítő hatása is, kevésbé erős vízmegkötő: szárítja a süteményeket.
Minden éremnek két oldala van. 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Mindenkinek meg kell találnia a számára legmegfelelőbb megoldást: mi nem puffaszt, mi ízlik, mi nem.
Az édes íz valóban vált ki inzulinválaszt, erről is írtam az első édesítőszeres bejegyzésben. Szerintem az ezt követő vércukorszint esés inkább az "aligszénhidrát", pl. maglisztekből készült süteményeknél lehet gond: a cukormentes süteményekben is lehet valamennyi szénhidrát, ami biztosítja a vércukorszintet, ha tartalmasabb lisztekből (is) sütjük.
Szerintem is a mértéktartás a megoldás: kevesebb édeset enni, és akkor kevesebb édesítőszer kell, ami pl. kevésbé puffaszt.
mclahlan mondta
Köszi Nóri! 🙂 Én is olvastam a szalagcímeket, és biztos voltam benne, hogy meg fogod említeni itt! 😉
Anna mondta
Sziasztok,
én prediabéteszes vagyok, vagyis nem vagyok még cukorbeteg, de semmit nem ehetek, ami nagy inzulinválaszt generál, mert hirtelen felemelkedik, majd pedig leesik a vércukrom.
Én egyáltalán nem fogyasztok nyírfacukrot, pedig kipróbáltam, ennek az az oka, hogy én a nyírfacukros süteményektől még sokkal rosszabbul leszek, mint a sima cukortól! A méztől és a nyers gyümölcstől semmi bajom, a xilit hatására viszont ugyanazt produkálja a szervezetem, mintha "sima" cukrot ennék, sőt, ha lehet, még rosszabbul érzem magam utána. Nem tudom, hogy ez a fenti kommentekben leírt jelenség miatt van-e, vagy más ok áll emögött, de más cukorbeteg vagy cukorbetegség határán álló ismerősöm is hasonlókról számolt be.
Szerintem ez nem lehet véletlen, és senkinek nem ajánlom a fogyasztását. Nekem mondhatja bármilyen orvos, hogy a GI-je 0 vagy 7, elhiszem neki, de ettől még a szervezetem úgy reagál rá minden alkalommal, mintha betoltam volna két nagy adag cukrozott csokitortát, és a vércukrom abnormális mélységekbe zuhan. Ha teljesen veszélytelen, hogy lehet, hogy én az inzulinrezisztenciámmal a sima cukortól (!!!) kevésbé leszek rosszul, mint a xilittől?
Összegezve, én semmiképpen nem írnám a xilitről, hogy veszélytelen, vagy azt, hogy "a barátunk", mert bár nagyon jó a reklám-tudomány-píárja, a saját és az ismeretségi köröm tapasztalatai mást mutatnak.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Anna,
Nekem is inzulinrezisztenciám van, mikor észrevették, elég csúnya volt, egy kis hőemelkedés miatt már cukorbeteg tartományokba mászott…
Nekem a cukorral, mézzel, stb. egyértelműen gondjaim voltak, a nyírfacukorral, eritritollal, steviával semmi.
Nagyon érdekes, hogy most ilyen sokan sokféle tapasztalatról számoltok be a különböző édesítőszerekről: ez is azt támasztja alá, hogy nincs olyan, ami mindenkinek éppen megfelelne. Nem véletlen, hogy ha társaságba/ajándékba viszek valamit, mindig megkérdezem, hogy ki milyen édesítést szeret/nem szeret…
Köszi, hogy írtál.
szaberka mondta
Köszönöm, Nóri, különösen, hogy a kutyákra is felhívtad a figyelmet…
Nálunk hál'Istennek senkinek nincs baja a xilittel, nekem megerősítést jelentett a mostani cikked.
Névtelen mondta
Kedves Nóri, ez is egy lehetőség: http://www.tudomanyeseletmod.hu/vasarlas/allergias-megbetegedesek/edes-biocsicsoka-suritmeny/
Én nem igazán hiszek a finomított dolgokban. Valahol azt olvastam, hogy a cukortól sem lenne semmi bajunk, ha nem finomítva fogyasztanánk, ezért szerintem egyik édesítőszer sem egészséges ami nem természetes pl.: méz, stevia, de itt is csak a porított levele vagy a belőle készített szirup.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Ezt a csicsóka sűrítményt többen is a figyelmembe ajánlottátok a napokban. Én most hallottam róla először, úgyhogy még tájékozódom. Mondjuk ez sem magától lesz a csicsókából, hanem készítik belőle. 🙂
Ha már a természetességnél tartunk, szerintem, ha pl. csak annyi mézet ennénk, amennyit mi magunk gyűjtünk, akkor nem lenne gond a világ cukorfogyasztásával (nem a méhészekre gondolok).
A csicsókasűrítményből ha jól látom, kétféle van: a magas inulintartalmú és magas fruktóztartalmú. Az inulin prebiotikum, segít kialakítani/fenntartani/helyreállítani a normál bélflórát, a szénhidrátanyagcserét nem befolyásolja, legfeljebb puffadást okozhat. Én a sok fruktózfogyasztást sem támogatom, szóval ha valaki a sok cukorfogyasztást egy az egyben kiváltja fruktózzal vagy magas fruktóztartalmú csicsókával, azt nem tartom jó ötletnek, de mértékkel persze, lehet fogyasztani, és lassan emeli a vércukorszintet.
Gaddemon mondta
Egyetértek Annával.
Viku mondta
Sziasztok,
Jo reg erkezett mar komment ide de nem baj. Biztos olvassák sokan még. A nyirfacukorhoz szolnék hozzá. Elsöként: puffadást -bár ez erösen egyenfuggo biztosan- az elso egy hetben okoz. Kibirod. Egy majd ket kiskanal naponta egy hetig es hozzaszokik a szervezeted. Nem nagy ár volt ez nekem azert hogy megszünjön az állando hugyuti felfertözödésem. Mar lassan 10 éve kuzdotten allando jellegu hugyuti problemakkal. Nyáron vastagharisnyat hordtam… VérvizeletveseUH szentháromságot jártam eveken at. Es egy ertelmes orvos nem volt a sok kozul akinek feltunt volna hogy nagyon nem a megfazassal hanem az etrenddel vannak komoly gondok. Mindegyik felirta nekem a nitrofurantoint amitol olyan beteg lettem h a vege fele mindig hágytam is. Tan be is van mar tiltva.. Aztan jott a cifloxin. Ha beindultak a tunetek 3 azaz 3 perc alatt fajult odaig a helyzet hogy a kis csipö erzestol elkussak a vérpisilésig. Ha nem volt nalam cifloxin a taskamban akkor csak arra tudtam gondolni mikir es majd mi valtja ki a lancreakciot. Irtozatosan nagy higieniat tartottam elkudltem baratomat is urologushoz nem e adogatunk valamit odavissza egymasnak.. Allando vendeg voltam az urologiakon. Egyszer csak megelégeli az ember hogy allandoan csak felirjak neki azt a sok szart amitol csak rosszabbul lesz. Tekintve hogy csak egy vesém van mert annyival szulettem es az is mutve volt kiskorombam daganat miatt nem volt mindegy tonkreteszem e ezekkel a mergekkel. Sokat fogyasztottam szölöcukrot (egyetem, vizsgaidoszak stb miatt) es elkezdtem gyanakodni hogy a cukorral lesz valami rohadt nagy kakukk. Egyszer egy zarthelyit irattam amikor a szokasos problemaval kuzdottem. Nagyon orultek a kedves kollegak es kolleginak mert gyakran jartam ki a mosdoba.. A zh végén idajott az egyik hallgato. Elmesélte a kálváriáját a fel”fázásokkal” és eletemben akkor hallottam eloszor a nyirfacukorrol. Ahogyan nála is nálam is – azonnal ezalatt ertunk egy hetet – rendezodott a problema. Azota nincs nálam antibiotikum es soha tobbe nem mentem el azokhoz az orvosokhoz sem akik kerdesek nelkul irtak fel a drasztikusabbnal drasztikusabb bogyókat. Azonnal szamuztem a cukrot az eletembol. Kitisztult az arcböröm enyhultek a menstruacios gorcseim es soha tobbe nem kellett rettegnem a vér és pengepisiléstöl. Minden rissz okozoja a cukor volt. A nyirfacukor nyugidtan kijelenthetem hogy megvaltoztatta az életem. Igen jöhet a kerdes miert van el az ember evekig ezekkel a rettenetes tunetekkel erre csak azt tudom mondani hogy most mar nem igy müködök. Azota nézem meg mit eszek egyáltalán minek milyen hatása van stb. A masodik terhessegnel gesztácios diabeteszem is volt ugyhogy kiemelten indokolt figyelnem a vercukor kérdésére mert keményen a rizikocsoportban vagyok. Ez az én rövidhosszú történetem a nyírfacukorral.
Mindenmentes Nóri mondta
Köszönöm, hogy megosztottad! Nem gondoltam volna (azaz eddig még nem hallottam), hogy ilyen jellegű gondokon is segít a cukormentes étrend. Nagyon örülök, hogy ennyit segített Neked a változtatás!
Kati mondta
Azt olvastam hogy a cukoralkoholok májkárosító hatásúak. Erről mit gondolsz? Köszönettel: Kati
Mindenmentes Nóri mondta
Erről még nem hallottam. Tudod, hogy részleteiben miért? Vagy linkelsz egy forrást?
F. Judit mondta
Találtam egy érdekes cikket ami témába vág. Vélemény róla?
https://napitaptudas.blog.hu/2016/05/05/10_dolog_amit_biztosan_tudhatunk_a_xilitrol_es_1_amit_nem_biztos
Mindenmentes Nóri mondta
A 10 első tény, amit említ, az stimmel és nekem nem volt újdonság. Ha a +1-re gondolsz, a bélflóra dologra – erről nemrég hallottam először, egy barátnőm említette. Mióta csak növényeket eszünk, gyakolatilag nem fogy nálunk xilit, én pedig örülök, hogy így alakult.
S.M. mondta
Szia Nori!
Nekem is lenne kerdesem. Mi a velemenyed, a nyirfacukor mikortol fogyaszthato? Gondolom a picik miatt benned is felmerult a kerdes. Anno nem volt ilyen gondom, mert az almat amikor megparoltam eleg edes volt sajat gyermekeimnek es barmit tolthettem ezzel vagy mas gyumolccsel, de most tanacstalan vagyok kis vendegek fogadasarakor. Ugyanezen toprengtem a stevia-erithrit edesitommel is. Mert a mez 2 eves kor alatt kizart. Tudsz segiteni esetleg ebben?
Koszonom a rengeteg ertekes informaciot!
S.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
a méz kizárt ez tuti. A polialkoholokról hallottam, hogy megváltoztathatják a bélflóránkat (eritrit, nyírfacukor), ezért rendszeresen nem adnám kicsiknek, de alkalomszerűen szerintem lehet. A steviáról nem hallottam semmi rosszat. Alapvetően szerintem az a legjobb, ha természetesen édesítünk (alma, banán, datolya, 1-1,5 v alatt csak így), de ha olyan süti készül, ami pl. IR-es barátnak, szülőnek készül, alkalmanként megkóstolhatják. Egy szelet torta vagy pár keksz nagy ritkán szerintem belefér gy nagyobb (nem baba) gyereknek.
Prokai Krisztina mondta
Kriszti
Fontosnak tartom az egészséges táplálkozást, ezért kipróbáltam az eritritet és a nyírfacukrot is.
Mindkettőt bioboltban vásároltam. Az eritrittől görcsös hasmenésem volt, de a nyírfacukor ettől,
még rosszabb volt.Mind a kettőt úgy kezdtem használni, hogy heteken keresztül, csak 1-2 kk. tettem
a kávémba.Gondoltam, most már biztos nem lesz baj, ha nagyobb mennyiséget fogyasztok belőle.
Tejbegrízt készítettem,/rizsdara/ és 4ek. nyírfacukrot tettem bele.A gríz elfogyasztása után, pár
órával először hasmenésem volt. Majd ehhez társult hányás is, a vég pedig az volt, amikor egyszerre
volt mindkettő. Szóval, amikor ültem a wc-én, és tartottam a lavórt amibe hánytam, feltettem a kérdést
magamnak, hogy tényleg egészségesek, ezek az édesítőszerek? Mindenki csak a GI indexről beszél, de
arról senki, hogy ezek az édesítők milyen hatással vannak a gyomor-bélrendszerre. Főleg úgy, hogyha
valaki laktóz érzékeny, mint én. Szerintem a kulcs a mértékletességben, és a mozgásban van. Ez az én
történetem az „egészséges” édesítőszerekkel.
Mindenmentes Nóri mondta
Nehéz ügy, sajnálom, hogy rossz tapasztalatod volt. Mióta sikerült összeegyeztetnem a növényi alapú étrendet az IR-rel, én sem használok már, csak itt-ott egy kis steviát. Hamarosan frissítem majd az édesítőszeres bejegyzésem is ennek fényében.
Mária mondta
Nemrégiben egy gasztroenterológus , immunológus orvos hívta fel a figyelmemet, hogy ne fogyasszak nyírfa cukrot, mert rákkeltő hatása van. Ezt vmi vizsgálat mutatta ki.
Hát…..ezek után én nem merem használni.
Andrási Nóra mondta
Jó lenne látni a publikációt. 🙂 Értem én, de olyan jó lenne, ha a hús- és tejfogyasztásról is elmondanák az orvosok, hogy rákkeltő…