A legfinomabb tavaszi húsgombócleves

Tudom, a cím első olvasatra nem valami beszédes, de jobb, ha tudjátok, hogy egy igazi családi ereklyét osztok meg most Veletek. Egy-két korábbi receptből már feltűnhetett, hogy erdélyi családból származom. Ez a leves az egyik legkedvencebb emlékem a gyermekkoromból, amolyan „fúziós” étel. Igaz mindez úgy, hogy gyerekként nem ettem meg szinte semmit a káposztás tésztán kívül, de az évek múltával megtanultam értékelni anyukám „ciorba de perisoare” levesét.

Végül e hét hétfőn eljött a nagy nap: megmentettem egy tányérral a fotó kedvéért, épp jó fények voltak a nappaliban, a baba aludt, úgyhogy futottam a kameráért, hogy utána fél órán át morogjak azon, hogy mennyire nehéz levest fotózni. Ha valaki veszi a bátorságot, hogy visszalapozzon a legelső bejegyzéseimhez és összehasonlítja a képeket a legutóbbi bejegyzések fotóival, akkor remélhetőleg látni fog némi fejlődést… Már csak ezért sem törlöm azokat az első, mai fejjel szinte vállalhatatlan képeket. 😀 De kettőnk összes ételfotós tudománya sem elég (egyelőre) ahhoz, hogy nyálcsorgatósra tudjak fotózni egy levest. Pedig ez az. Úgyhogy jó ideje először újra szavakkal próbálom leírni, amit most képekkel nem igazán sikerült.

Azt szeretem ebben a húsgombóclevesben, hogy enyhén savanykás, így nagyon kellemesen üdítő jelenség: egy hosszú nap vagy egy jó kirándulás után csak ilyet szeretnék enni. Az eredetit korpaciberével savanyítják, ami egyrészt két napig készül, másrészt nem gluténmentes, így maradunk a szüleim generációjának is remekül bevált citromlénél. Ha megkedvelitek ezt az ízvilágot, érdemes „befektetni” egy üveg tárkonyos ecetbe: csinos kis parafadugós ecetes üvegbe tömjétek bele egy csokor friss tárkony letépkedett leveleit, töltsétek fel fehérbor- vagy almaecettel és 1-2 hét múlva kész is a finom fűszeres, csak kicsit savanykás tárkonyos ecetetek. Ehhez hasonló könnyű levesekhez remek ízesítő, és apró gasztro ajándéknak sem utolsó.

Nos, a recept. Ez most talán kicsit formabontó az oldalamon, hiszen minden erőlködés nélkül glutén-, és tejtermékmentes, de annyira szeretjük, hogy nincs mit tenni, muszáj volt megosztanom. 🙂 Ígérem, leírni sokkal tovább tart, mint megfőzni. Kb. 1,5 óra mire a leves elkészül, de ebből kb. 0,5 óra munka van. Érdemes előző nap elkészíteni, mert másnapra jobban összeérnek az ízek, és még finomabb lesz.

Hozzávalók:

az alapléhez:

1 karajcsont vagy helyette más levescsont*

1 kk. szemes bors

só ízlés szerint (az enyém mindig sótlan lesz, így inkább nem adok tanácsot…:))

1 petrezselyem gyökér

2 sárgarépa

1 paradicsom

1 paprika

1 fej vöröshagyma

1 kk. szárított lestyán

a gombócokhoz:

500g darált sertéshús (minél zsírszegényebb)

1 kis fej vöröshagyma, apróra vágva

1 tojás

1 kk. só

1/2 kk. őrölt bors

1/2 kk. paprika

1 ek. apróra vágott petrezselyem levél

1 tojás

0,5 dl víz

*Tipp: Amikor nagy ritkán családi ünnepi ebédre főzök, általában veszek egy szép nagy karajt, amit otthon kicsontozok: a csontból készül egy ilyen leves még az előző nap, és a karajt egészben sütöm, ez is előre elkészíthető és sokféle módon variálható (különböző fűszerek, hagymával/fokhagymával/szalonnával tűzdelni, stb.)