2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.
Hideg időben forró, fűszeres thai csirkeleves melegíti fel a lefagyott végtagokat és a lelket is, igaz? 🙂 Ritkán főzök leveseket, pedig igény, az volna rá. Egyik este Z hazaállított egy konzerv thai csirkelevessel. Leesett az állam. Egyrészt hogy idáig fajulhatott a leveshiánya szegénynek, mert miféle gasztrobloggerina férje eszik konzerv levest?! Másrészt pedig hihetetlen, hogy minden, de minden készételbe tesznek egy kis tésztát/búzalisztet, csak hogy véletlenül se legyen gluténmentes… (Néha én is szívesen támaszkodnék készételekre, mondjuk több napos kempingezéskor.)
Szóval vettem a lapot és főztem thai csirkelevest. Kókusszal, sok fűszerrel. Nyilván jobb lett, mint az „eredeti”. 😉
Ez az első bejegyzésem az új blog felületen. Lámpalázas vagyok, nem viccelek. Nagyon nagy munka volt mindent átemelni az előző oldalról. Z egy hétig dolgozott rajta az ünnepek alatt, napi sok órában. Nélküle nyilván nem ment volna. Én még ismerkedem néhány funkcióval, de alapvetően úgy érzem, hazaértem. Reméljük, az érzés tartós marad, és Ti is megkedvelitek az új, könnyebben használható oldalam.
Örülnék neki, ha röviden megírnád: hogy tetszik az új oldal?
És a (talán annyira nem is ) meglepő hír:
Úgy néz ki, ez az utolsó húsos bejegyzésem, legalábbis egy időre biztosan.
Miért a változás? (Már megint?)
Régi dolog ez nálam. Úgy 10 éves korom körül borultam ki először a húsevés miatt: sajnáltam az állatokat. Fél évig nem is ettem (a szüleim „örültek”), aztán valahogy elsimult az ügy. Voltak még fellángolásaim ezen a téren, pl. a már rendszeressé vált tavaszi vegán korszakom, de úgy tűnik, a kislányom fogantatása óta egyszerűen nem kívánom a húst, és kész. Kaptam már olyan véleményt, hogy ha ennyi dolgot nem ehetek, és most kitalálom, hogy még valamit nem akarok, akkor súlyos baj van velem, de túl sokat láttam már étrend és életmód témakörben, hogy bármit is magamra erőltessek, ha egyszer úgy érzem, nem az én ruhám. 🙂
Ez a változás most más, mint a többi, mert nem egyik napról a másikra, és nem muszájból történt. Ahogy a legtöbb jó és maradandó változás (szerintem) lassan de biztosan és belülről indult. Jobban érzem magam a bőrömben így, és jólesik a tudat, hogy tettem egy újabb környezettudatos lépést.
Az egyik fordulópont az volt, amikor arra a gondolatra, hogy valami fehérjedús dologra vágyom, nem egy kis csirkemell vagy hal jutott eszembe, hanem egy adag párolt brokkoli… Mint tudjátok, jó ideje tojásmentesen sütök – ez olvasói kérésekre indult, de rájöttem, hogy meglepő módon könnyebb így gluténmentesen sütni. Azóta tojást is csak kifejezett tojásételekben eszem, és azt is egyre ritkábban.
Érdekes tapasztalat ez az utazás, és annyira jó érzés, hogy végre megtehetem. Persze izgulok és figyelek magamra, hogy a sok megszorítás mellett kielégítő és tápláló maradjon az étrendem.
Érdekel a véleményed: örülsz a változásnak vagy nagyon vártál már egy húsétel receptet tőlem?
Z igen hűséges társam volt az eddigi étrendváltozásaim körül. Azt mondta, ő azért inkább enne hetente 1-2x némi húst, így elkészítem neki, nem akarok semmit ráerőltetni. Bár előfordult már, hogy bevallotta, egy étel elég laktató lett volna a sült hús szelet nélkül is. 😉 Ez a leves is az ő kedvéért készült, fogadjátok szeretettel!
Thai csirkeleves
Hozzávalók
- 500 g csirkemellfilé
- 400 ml kókusztej
- 1 l zöldség alaplé
- 1 bébi kukorica konzerv 190g bébi kukorica
- 1 kis lila hagyma
- 1 újhagyma
- 2 kk. jalapeño pehely
- 2 kk. reszelt gyömbér
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 ek. szárított citromfű
- 2-3 ek. olívaolaj
- só bors
- 3-4 ek. apróra vágott friss koriander levél
Elkészítés
- Forrósíts egy kis olajat egy serpenyőben, majd a lila hagymát a fokhagymával, jalapeñoval, gyömbérrel pirítsd rajta kb. 2-3 percig.
- Add hozzá a citromfüvet és a kókusztejet, engedd fel a zöldség alaplével.
- Forrald fel, majd mérsékeld a hőfokot és dobd bele a kockákra vágott csirkehúst. Főzd 10 percig.
- Dobd bele a bébi kukoricát is és főzd újabb 3 percig.
- Vedd le a tűzhelyről a levest és keverd bele az újhagymát és a koriander felét. Fedd le. Tálaláskor szórd meg a leves tetejét a maradék koriander zölddel.
Dnóri mondta
Szia Nóri!
Én személy szerint nagyon örülök ennek a hírnek 🙂 Én sem vagyok húsrajongó, gyerekkorom óta kerülöm, ha tehetem, de akkor még ez igen nehéz volt, tényleg furcsán néztek az emberre. Ma már ki merek ezért állni és borzasztóan örülök, hogy egyre több recept és lelőhely biztosít a jó döntésről! Plusz ugyanígy vagyok a tojással is, egyre inkább azt érzem, hogy nem esik jól, nem kívánom.
Szóval mindig nagyon várom az új recepteket Tőled, mert tudom, hogy azok számomra tökéletesen megfelelőek lesznek! 🙂
Köszönöm,
DNóri
Anita mondta
Szia Nóri! Én nagyon szeretem ezt az új felületet, főleg a kereső miatt, az nagyon hiányzott régen, köszönjük a férjednek a sok munkát! 🙂 Május 8-a óta élek glutén-, tej-, és tojásmentesen, amiben az elejétől kezdve leginkább rád támaszkodtam, majd megismertem a vegán konyhát, a hús egyre inkább kezdett kiszorulni az életemből, most ott tartok, hogy az elmúlt 2 hétben egyszer ettem, akkor is csak azért, mert étteremben nem tudtam volna mást választani a diétámhoz. Szóval én nagyon várom a további vegán receptjeidet! 🙂
Kata mondta
Kifejezetten örülök, szintén friss és kezdő húshagyó vagyok. Az eszem még ragaszkodik, a testem és főleg a gyomrom már ellenne hús nélkül.
A kereső tényleg szuper, hiányzott nekem is!
Eszter @ Eszterséges Finomságok mondta
Szia Nóri!
Először is gratulálok a szép új blogkülsőhöz! 🙂
Másodszor meg én is nagyon örülök ennek a hírnek, ugyanis én már régebb óta húshagyóban vagyok (otthon már kicsit több, mint 1 éve nem főztem, néha vendégségben vagy étteremben ettem), és több receptednél sajnálkoztam, hogy miért húsos, így nagyon kíváncsian várom az új kreatív recepteket! 🙂
Ági mondta
Szia Nóri!
Én is támogatom a húsmentes receptek posztolását. Nekem is csak hetente egyszer-kétszer esik jól a hús. Egy ideig próbáltam is így főzni, de nagyon nehéz volt olyan receptet találni, ami liszt, cukormentes és húsmentes és nem unalmas.
Szóval igen, kérünk szépen vega/vegán recepteket! 🙂
Köszi!
Mindenmentes Nóri mondta
Szuper! 🙂
Erika mondta
Szia Nóri!
Nagyon örülök a húsmentes recepteknek,nekem is többször volt több éves vega időszakom lélektani okokból – nagyon szeretem az állatokat és nincs jogunk sem olyan kegyetlen körülmények közt tartani ahogy a telepeken élnek sem megölni őket – de mikor elhagytam a glutént, tej és tejtermékeket, tojást, cukrot, visszatértem valamennyi húshoz mert néha kifogytam az ötletekből. Kíváncsian és örömmel várom a recepteket.
Horváth Kriszta mondta
Szia Nóri, én is nagyon támogatom a döntésed 🙂 3 éve vagyok vegán és többnyire gluténmentesen igyekszem mindezt megoldani, ami elég nagy kihívás. Ami számomra még nehézséget okoz, hogy ne szálljon el a szénhidrátbevitelem az egekbe, és lehetőleg mindig a lassan felszívódóból legyen a többség 🙂 Kíváncsian várom a te megoldásaidat 🙂 és köszönöm az eddigieket 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
Jó látni, hogy nem vagyok egyedül a terveimmel… 🙂