2018. március óta a családommal együtt a teljes értékű növényi étrendet (TÉNÉ) szem előtt tartva eszünk (ez helyre hozta az inzulinrezisztenciámat is) - ez a bejegyzés még a TÉNÉ előtt született. A változásról itt írtam egy négy részes sorozatot, és itt találod a TÉNÉ szerint készült receptjeimet.
A szüreti szezonra való tekintettel egy igazán különleges boros desszertet készítettem: habkönnyű vörösboros csokoládé mousse hozzáadott cukor, tejtermékek, tojás és alkohol (!) nélkül. Annyira csokis és laktató lett, hogy én megosztoztam a kislányommal egy adagon. 🙂 Könnyen, gyorsan elkészül – frissen és egy nappal előre behűtve is élmény. Utóbbi erénye miatt (is) megfontolandó az ünnepi asztalokra is!
(A bejegyzéshez felhasznált termékeket ajándékba kaptam, a véleményem a sajátom.)
Alkoholmentes bor és pezsgő – hogyan?
Az egyik első kérdésem a Castimonia termékekkel kapcsolatban az volt, hogy hogyan lesznek alkoholmentesek? Nagyon tetszett a válasz, amit kaptam. 🙂
A pezsgők között vannak olyanok (Applériif termékek), amelyek érlelés nélkül készülnek, különböző gyümölcslevek felhasználásával. Itt is meglepődtem egyébként, hogy mennyire kifinomult dolgokkal találkoztam: pl. az almás-rózsás pezsgő nekem rettenően ízlett! Ráadásul a „sima” almás pezsgő sem említhető egy lapon a már ismert almás alkoholmentes pezsgőkkel… A berkenyés-rózsás változat az én ízlésemnek már kicsit túl gyümölcsös ahhoz, hogy elsőként pezsgőre asszociáljak a kóstolásakor, de ezzel együtt isteni volt. Ezek igazán minőségi italok: az Appleritif termékek demeter minősítésű, biodinamikusan termelt alapanyagokból készülnek, Németországban.
Az igazán frappáns alkoholmentesítő megoldást a boroknál és az érlelt pezsgőknél találtam: ezek az italok ugyanúgy átesnek a természetes érési folyamaton, mint hagyományos társaik, csak közben gyenge vákuum alatt tartják őket, így az alkohol érés közben (!) elillan, míg az ízanyagok, és minden, ami egészséges a borban (pl. rezveratrol), benne marad! Mókás, ugye?
Az érlelt alkoholmentes pezsgők közül ezt a rosé különlegességet kóstoltam, és lenyűgöződtem – vele ünnepeltük a Mindenmentes 2 megjelenését. 🙂 Ha már pezsgő, ez a kifinomult, fehér változat is messze túltett a korábban kóstolt „valódi” alkoholmentes pezsgőkön, amiket korábban kóstoltam.
A borok közül volt szerencsém a Langguth alkoholmentes fehér és vörösborához is. Az utóbbi (nem egyszerű) időszakban a mentális egészségemet sokszor egy pohár alkoholmentes vörösbor és egy teli kád forró, levendulás fürdő támogatta… 😉 Mindig is vörösboros voltam (már ha az évi 1-2 üveg összcsaládi fogyasztás számít egyáltalán), és ez a gyümölcsös ízvilágú változat pont azt nyújtja, amit anno egy jó borban szerettem, ezért ehhez a desszerthez is ezt az italt választottam.
Alkoholmentes bor és pezsgő – kinek?
Amikor Kata megkeresett a Castimonia termékeivel, elgondolkodtam rajta, hogy szuper, hogy pont most talált meg, mert éppen babát várok, és valamilyen különös oknál fogva soha nem sóvárgok úgy egy pohár vörösbor után, mint ilyenkor… (?!) Na de a borra áhítozó várandós kismamák tényleg képviselnének akkora igényt, amiért érdemes külföldről behozni ezeket a költséges eljárással készülő csodákat? (Nem véletlen, hogy kis hazánkban – tudtommal – még nem készülnek alkoholmentes borok ilyen eljárással.) Aztán eszembe jutott, hogy a férjem pl. hányszor lát el sofőrszolgálatot sátoros családi események után, hogy sokan egészségügyi / vallási / etikai megfontolásból nem tudnak, vagy nem akarnak alkoholt fogyasztani. Én is azt vettem észre, hogy az alkoholmentes vörösborból, pezsgőből többet töltök magamnak (értsd: megiszom egy egész pohárral), mert az ízét és a szertartást szeretem, de az alkohollal járó bódultságot nem – ez számomra is új tapasztalat volt, és nagyon örülök, hogy a kettőt ezentúl szét tudom választani.
Mint mondtam, még ezekből a borokból is keveset fogyasztok egyszerre, és itt van még egy jó hírem: az alkoholmentes borok nem savanyodnak, mivel nincs bennük alkohol, amiből idővel ecetsav keletkezhetne… A kifinomultabb borkóstolóknak és -ismerőknek biztosan a frissen bontott palack adja a legjobb élményt, de nekem ugyanúgy ízlett az első és a utolsó pohár bor is, ami a hűtőben, csavaros kupakkal visszazárva várta, hogy megigyam. Z egyébként nagyon szerette, hogy a pezsgők is csavaros pezsgős kupakkal záródnak, ugyanis nálunk egy üveg pezsgő is min. két alkalommal fogy el… És bár a buborékok hajlamosak a szökésre, sokkal egyszerűbb egy csavaros kupakot visszazárni, mint minden alkalommal visszatekergetni a kis dróthálót.
Persze van, amire az alkoholmentes italok sem nyújtanak tökéletes megoldást: az általam kóstolt italok mind hozzáadott cukor mentesek, de a borok így is 4,2g CH/100 ml, a pezsgők 9,7g CH/100 ml természetes cukortartalommal bírnak.
Vörösboros csokoládé mousse
A csokimousse már önmagában egy biztos sikerű desszert, így borral megbolondítva pedig igazi különlegesség. Persze „felnőtt buliba” elkészíthetitek alkoholtartalmú borral is. A bor íz nem lesz túl tolakodó, mégis egyértelmű: Z „vakon” kóstolta ezt a rendkívül csokis nyalánkságot, és rögtön megkérdezte, hogy bor is van benne? És akkor hogy fogok vezetni? 🙂 A mousse csicseriléből vert csicserihabbal készült – nyugi, a kész desszert nem lesz csicseriborsó ízű, de magában ne kóstold meg a habot! 🙂
Vörösboros csokoládé mousse (alkoholmentes, cukormentes, tejmentes, tojásmentes, vegán)
Hozzávalók
- 120 g min. 70%-os étcsokoládé*
- 90 g alkoholmentes vörösbor
- 30 g nyírfacukor**
- 100 g csicserilé
- késhegynyi borkősav***
Elkészítés
- A csokoládét törd nagyobb darabokra, és olvaszd meg vízgőz felett.
- A nyírfacukrot (vagy más, általad választott édesítőt) oldd fel a borban és langyosítsd meg (ez azért fontos, hogy ne hűtse le hirtelen a csokoládét, legyenek kb. egy hőmérsékletűek).
- A csicserilevet a borkősav hozzáadásával verd kemény habbá. (Ha felfordítod az edényt, ne folyjon ki.)
- A bort több részletben add a csokihoz, közben keverd össze alaposan kézi habverővel. Amikor az összes bort felvette, óvatosan, lentről felfelé ívelő mozdulatokkal forgasd bele a csicserihabot, amíg eltűnnek a fehér csíkok.
- Tedd hűtőbe, és 1-2 óra múlva, de akár másnap is fogyasztásra kész.
Kriszta mondta
Hű, nagyon jól hangzik, és a borokról írtak is csábítóak. Ha használok tojást, akkor mennyi fehérje kéne bele?
Mindenmentes Nóri mondta
Hát… talán 2 nagyobb tojás fehérjéje elég lenne. Kb. 100g-ot vennék abból is, inkább kevesebbet, ha úgy jön ki.
Viola mondta
A vörösbort lehet musttal, esetleg szőlőlével készíteni? Köszi
Mindenmentes Nóri mondta
Technikailag lehet, csak akkor nem vörösboros, hanem szőlős/mustos lesz. 🙂
Judzsith mondta
Szia. Csicseriborsó levet hol lehet venni, vagy az a konzerv borsónak a leve amit használsz?
Mindenmentes Nóri mondta
Szia, a hozzávalók között linkeltem azt, amit használtam. 🙂 Igen, a konzerv leve.
Cserha Mária mondta
Kedves Nóri ! Csicserilevet úgy kapok, hogy megfőzöm a csicseriborsót? Így leírva elég hülyén hangzik, de lehet van más trükkje is. Köszi válaszod
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
beáztatod, leöblíted, új vízben puhára főzöd, és ez a lé, vagy konzerv leve az, amit használni kell.
Amaki mondta
Talán nem ehhez a recepthez kívánkozik, de szerintem sokunkat érdekelne egy poszt a vegán várandós/szoptatós étrendről, különösen a fehérjebevitel miatt, nekem legalábbis ez állandó problémám (bár magam nem vagyok vegán, halat, tojást eszem, a húst nem szeretem, a tejet meg nem bírom).Jó egészséget, szép várandósságot!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia, szerintem ha utána olvasol a vegán fehérje forrásoknak, számtalan ötletet találsz. A szoptatással már látok én is nehézséget, ha a pici pocak nem bírja a hüvelyeseket és a szóját sem… Ebben még nekem sincs tapasztalatom, mert legutóbb újszülöttel még ettem húst. Meglátjuk, most hogy lesz. 🙂
Hella mondta
Kedves Nóri!Szeretném elkészíteni az ünnepekre ezt a desszertet,sikerült is beszerezni hozzá mindent,kivéve a borkősavat.Mivel tudnám helyettesíteni?
Mindenmentes Nóri mondta
Pár csepp citromlé, almaecet, vagy egyszerűen csak hagyd ki.
Eszter mondta
borkősav=foszfátmentes sütőpor 🙂
Andrási Nóra mondta
Köszi!
Letti mondta
Szia! A csicserilé szénhidráttartalmát hogy számolod? 1-es diabosnak készíteném, szóval nagyon nem mindegy.
Köszi!
Andrási Nóra mondta
Szia Letti,
elhanyagolható mennyiségben van benne szénhidrát, nem kell számolni vele.