Ilyenkor télen jól esik egy nagy tál forró leves, ugyanakkor számomra nélkülözhetetlen, hogy az a tál leves minél táplálóbb is legyen, ha már annyi helyet foglal a pocakomban… 😀 Ez a leves úgy született, hogy megpróbáltam minél több dolgot beletenni a „napi tucat” ajánlásból, amit el tudok képzelni levesben és éppen volt itthon. Az első lábassal ősszel főztem, amikor elkezdett hűvösre fordulni az idő. Azóta számtalan változatban jó párszor főztem már ilyet és még mindig szeretjük.
„Napi tucat” levesbe foglalva
Mióta csak növényeket eszünk, a Dr Greger-féle „napi tucat” ajánlást tartjuk szem előtt. Őszintén szólva nem egyszerű ennyi dolgot megenni egy nap, ezért igyekszem egy-egy fogással minél többféle dolgot „kipipálni” a listáról. Pl. ebbe a levesbe került zöldség, hüvelyes, leveles zöld, káposztaféle, kurkuma is. Azért is szuper dolog, hogy ennyi minden van benne, mert a gyerekeim remekül kiválogathatják azt, amit aznap éppen nagyon szeretnek vagy nagyon nem szeretnek… 😀
Ha több tállal eszünk, jól is lakunk vele, sokszor lila lepénnyel vagy teljes kiőrlésű mindenmentes kenyérrel egészítjük ki, így kipipálhatjuk a gabonaféléket is. 😉
Anyabarát leves
Azt is szeretem ebben a levesben, hogy szemtelenül egyszerű elkészíteni: gyakorlatilag csak felvágom a zöldségeket, beleteszem egy nagy leveses fazékba, mikor minden benne van, felöntöm vízzel, felforralom, lefedem, megfő, kész! Nem kell őriznem, és ha zöldség hámozás közben hirtelen el kell rohannom akkor sincs semmi, mert pont onnan folytathatom… Sőt, úgy vettem észre a zöldség aprítást kifejezetten relax tevékenységnek élem meg. 😀 Nekem úgy tele lesz még a legnagyobb leveses lábosom is, hogy épp arra panaszkodtam Instagramon, hogy bizony lehet lassan vennem kellene egy nagyobbat!
A „receptet” ne kezeljétek túl szigorúan: variáljátok szabadon, hogy milyen zöldségeket tesztek éppen bele annak függvényében, hogy mi érhető el. (A tápanyag számítás miatt tüntettem fel pontos mennyiségeket.) Ha van, mehetne a tetejére friss fűszer (petrezselyem kapor), ha nincs céklád, tegyél helyette más gyökérzöldséget vagy krumplit édesburgonyát, ha nincs cukkinid, hagyd ki nyugodtan, kelkáposzta helyett lehet karalábé vagy kínai kel, spenót helyett mángold vagy más leveles zöld is szuper.
"Tucatjó" tápláló téli leves
Hozzávalók
- 250 g bab pinto bab, vörös vese-, ahogy tetszik
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 1-2 aszalt paradicsom
- 3 sárgarépa kb. 500g
- 1 petrezselyem gyökér
- 1 kisebb cékla vagy egy nagy fele, kb. 300g
- 1/4 fej kelkáposzta kb. 500g
- kb. 120g spenót levél mirelit
- 1/8 bio citrom
- 1 kisebb cukkini
- 1/4 tk. kurkuma
- 2 tk. só*
- 1 tk. folyékony füst*
- tamari szósz* szója!
Elkészítés
- A babot előző éjjel áztasd be. Másnap öblítsd le, és főzd puhára.
- A fokhagymát, aszalt paradicsomot, sárgarépát, gyökeret, céklát, kelkáposztát is vágd kockákra/csíkokra és tedd egy jó nagy (5 literes) leveses fazékba.
- Öntsd a lábosba a főtt babot is, a főzőlével együtt. Tedd a tetejére a spenótot és a félbe vágott cukkinit.
- Öntsd fel annyi vízzel, ami éppen ellepi (nekem mindig színültig tele a fazék), forrald fel, majd csavard le a tűzhelyet kis fokozatra, és elfedve hagyd főni, amíg minden megpuhul. (Min. fél óra, de lehet több is.)
- Vegyél elő egy turmixgépet, és tedd bele a főtt cukkinit, a citrom gyümölcshúsát és egy kis körömnyi darabot a héjából is, a kurkumát, és ha szeretnéd, a folyékony füstöt is. Turmixold össze alaposan és keverd bele a még forró levesbe.
- Kész! Frissen is isteni, de másnapra még finomabb. 🙂 Mi a tányérban szoktuk még ízesíteni egy kis tamari szósszal.
Megjegyzések
Tápérték információ
Ildikó mondta
Kedves Nóri!
A cukkini nem téli zöldség, ami most kapható, általában messzziről jön, üvegházból, ezeknek minden negatív felhangjával…
Ildikó
Mindenmentes Nóri mondta
Kedves Ildikó,
Tisztában vagyok vele, ezért is írtam, hogy kihagyható, de ha mégis van, akkor finom krémes „tejfölszerű” ízt ad a levesnek. Egyébként sokan a fagyasztóban tartanak a nyári cukkiniből, nekem pedig nagy meglepetésemre a bio kertész nénink tett a csomagba a múlt héten. Igen, import, de talán egy fokkal kevésbé vegyszerezett.
Krisztina mondta
Szia Nóri, a biokertésznéniről lehet többet tudni?
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
a Sashalmi piacra járunk, ott egyetlen bio termelő van a termelői oldalon. Az utóbbi hetekben tőle kérünk kosarat, és ki is szoktam egészíteni. Nagyrészt saját termést árul, de hoznak is import dolgokat, másik kertészetből is. Ez új fejlemény, még figyelem, hogy alakul a konyhapénzünk. 🙂
Amaki mondta
Savanyú és édes káposztát is szoktam bele tenni. Borscsként ismerem. Finom!
Agota mondta
Igen a borscs szuper etel!
Ildikó mondta
Sziasztok! Csak egészen halkan jegyzem meg, hogy nekem még a hűvösben simán „elvan” a nyári cukkini… Természetesen volt, ami megromlott, de van, ami szerencsésen áttelelt. Tehát, akinek van helye, lehetősége, nyugodtan elrakhatja így is 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
<3