Az egyik első receptem a blogon a teljes kiőrlésű gluténmentes kenyerem volt. A mai napig az egyik legnépszerűbb bejegyzésem, és hihetetlen így leírva látni, de bizony idén lesz 7 éve, hogy mi is rendszerese ezt sütjük és esszük. Az évek során már minden alkatrészének cseréjére érkezett olvasói igény, így a bolhafűmaghéjon kívül már tényleg mindent cseréltünk és változtattunk benne. Úgy éreztem, eljött az ideje, hogy megjelenjen egy új recept: a teljes kiőrlésű mindenmentes kenyér rizsmentes, olajmentes (vegán) változata.
Teljes kiőrlésű gluténmentes kenyér, rizs és olaj nélkül
Ma már tudom, hogy az inzulinrezisztencián kívül is csillió oka lehet annak, ha kerülni szeretnénk a finomított alapanyagokat, és minél inkább teljes értékű hozzávalókból sütni a kenyerünket. Éppen ezért, ebbe a cipóba gluténmentes zabpehely, köles-, hajdina- és cirokliszt került. Sokan jeleztétek, hogy nem szeretnétek, vagy nem tudtok rizslisztet használni, és egyre több a hozzáadott olaj és zsiradék nélkül sütő/főző olvasóm – ez a recept most Nektek szól!
Az első kenyerem tanulságai alapján tudom, hogy ez a recept elég sok mindent elbír: a különböző liszteket nyugodtan lehet cserélgetni, változtatni az arányukon, a kenyér élvezhető marad. Sütöttem már több/kevesebb köles- és hajdinaliszttel, régen kukoricaliszttel is. Egy kis iránymutatás: a túl sok kölestől kesernyés lesz, a túl sok hajdinától „hajdinás” a túl ciroktól pedig „földes”. Ha csak zabpehelyből sütnéd, akkor pedig sült zabkásának kellene hívni. 🙂
Az egyetlen dolog, ami nélkül a mai napig nem tudok értékelhető állagú gluténmentes kenyeret sütni, az a bolhafűmaghéj, vagy útifűmaghéj, vagy psyllium. (A három dolog ugyanaz, más néven.) Amikor éppen eszembe jut, szoktam tenni hozzá egy púpos kiskanál bambuszrostot is, ettől ropogósabb lesz a héja, de nem létkérdés, egyszerűen ki is hagyhatod.
Ha élesztőmentes kenyér receptet keresel, nézd meg az élesztőmentes cirokos cipót.
Úgy érzed, ismerős a fotó? 🙂 Az eredeti mindenmentes kenyeret is hasonlóan fotóztuk az első Mindenmentes kötetbe. 🙂 Ez a jó kis rozsdás tepsi állítólag még a dédnagyanyámé volt. Már sok éve nem sütök benne, csak fotózáshoz használom – a kedvenc hátterem.
Mindenmentes zabos cipó (gluténmentes, rizsmentes, olajmentes, vegán)
Hozzávalók
- 100 g aprószemű gluténmentes zabpehely
- 100 g kölesliszt
- 50 g hajdinaliszt
- 50 g cirokliszt
- 300 g víz
- 2 ek. bolhafűmaghéj
- 2 ek. darált lenmag
- 1 tk. bambuszrost*
- 1 tk. só ?
- 10 g élesztő
Elkészítés
- Az élesztőt keverd el a langyos vízben.
- Mérd össze a zabpelyhet, a liszteket és a sót (ha használsz) egy tálban.
- A bolhafűmaghéjat és a darált lenmagot keverd bele az élesztős vízbe.
- Robotgéppel dolgozd össze a liszteket a folyadékkal.
- Tedd a tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe és mehet a sütőbe.
- Régen ilyenkor kelesztettem és vártam, de idővel rájöttem, hogy gyorsabban és szellősebb kenyérhez jutok a következő módon: a sütőformát egy kis tálka vízzel beteszem a (hideg!) sütőbe. Beállítom légkeveréssel 190 fokra, 60 percre időzítve. Kb. 10-15 perc alatt melegszik fel, addig kel, gőzölődik a kenyér és így sokkal mutatósabb lesz, mint előre kelesztve. 🙂
- Ha lejárt a sütés, vedd ki, és kihűlve szeleteld. Hűtőben tartva 5 napig biztosan jó.
Diána mondta
Ezt mindenképp megsütöm! A cirokos kenyered szoktam sütni; habár élesztőmentesre írtad, én élesztővel készítem, mert számomra úgy finomabb ^-^
Szeretném megkérdezni, mennyire szükséges a légkeverés? Nekem hagyományos sütőm van…Inkább kelesszem hagyományos módon?
Mindenmentes Nóri mondta
A kelesztéssel nem lesz baj. A hagyományos még lassabban melegszik fel, szóval több ideje lesz kelni a melegben sütés előtt. Ahogy a cirokosat szoktad sütni, úgy ez is megsül. 🙂
Diána mondta
Köszönöm!
Diána mondta
Megsütöttem és ez eddig a legjobb mentes kenyér, amit ettem! Szinte teljesen tk. búzalisztes kenyér íze van (számomra). Köszönöm, hogy megalkottad!
Mindenmentes Nóri mondta
<3
Ádám Laura mondta
Szia Nóri!
Élesztő nélkül is megsüthetem szódabikarbónával?
Köszi
Mindenmentes Nóri mondta
Persze, ugyanúgy, mint a cirokos cipónál is írtam.
Hajni mondta
Szia Nóri!
A ciroklisztet helyettesíthetem valamivel? Köszi!
Mindenmentes Nóri mondta
Bármelyik másik liszttel a receptből, vagy mindegyikből arányos többel, vagy akár rizsliszttel is, ha eszel olyat. 🙂
Hajni mondta
Szuper, köszönöm, nagyon jó lett az első verzió is, csak úgy falja a kislányom. 🙂 Lehet, hogy kipróbálom quinoa-val is. 🙂
Marcsi mondta
Szia Nóri! Kenyérsütőgèpben is meg lehet sütni?
Köszi!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Marcsi,
szerintem igen. A recept alapjául szolgáló kenyeret több olvasóm sütötte már gépben, ezt miért ne lehetne…
Szász Józsefné Irén mondta
Szia Nóri. Kérdésem a következő: A receptjeidhez/
kenyér/ha burgonyát adnék jó lenne? Imádom a burgonyás dolgokat.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Irén,
az íze? Biztosan jó lenne. Ha esetleg a szénhidrát megszorításos IR diétát követsz, akkor nem annyira jó ötlet. Az állagán nem tudom, hogyan alakít, mert még nem próbáltam. 🙂 Írd meg, ha kísérletezel vele!
Németh Gabriella mondta
Szia Nóri! Alul-felüli sütésnél mekkora legyen a hő ? Át is süljön, és puha is maradjon
Gabi
Mindenmentes Nóri mondta
Szia Gabi, jó kérdés… Én nem emelném magasabb hőre, inkább tovább sütném, mondjuk 20 perccel. Elvileg a légkeveréseshez képest 20 fokkal kellene melegebbet tartani sima alul-felül sütésnél, de az itt szerintem túl sok lenne. Inkább süsd tovább.
Kása Vanda mondta
Kedves Nóri!
Nagyon szeretem a receptjeidet, nagyon kreatív, új dolgokat olvasok Nálad!
A tanácsodat szeretném kérni egy dologban. Több receptednél megjegyezted, hogy egész gabonából otthon is előállíthatóak a lisztek. Még nincs kávédarálóm, de gondolkodom rajta, hogy beszerezzek egyet. A kérdésem az lenne, hogy a kávédarálóval ledarált álgabonákból elérhető olyan finom szemű liszt, mint amit a boltban lehet kapni?
üdv.:
Vanda
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
Majdnem. 🙂 Talán a köles nem lesz annyira finom, de én sütöttem otthon darált és bolti liszttel is, nem éreztem különbséget. Még a köleskeksznél sem, ott mondjuk jobban figyeltem, hogy ne csapjam össze a darálást. Egy kis Bosch kávédarálóm van, kb. 7 éves, jól bírja…
Csibi Katalin mondta
Szia Nóri!
Bolhafűmaghej helyett bolhafűmagot sikerült vásároljon, véleményed szerint ugyanúgy használható? 🙂
Köszi
Katalin
Andrási Nóra mondta
Hűha! 😀 Passz. Talán abból több kellhet, mert a mag belseje is benne van… Esetleg daráld meg, hogy jobban hozzáférhető legyen a rost tartalma.
Pálfi Andrea mondta
Kedves Nóri!
Most találtam rá erre a kenyér receptedre. Annyi lenne a kérdésem, hogy az élesztő az friss vagy porélesztő?
Előre is köszönöm a válaszodat!
Andi
Andrási Nóra mondta
Friss. 🙂
Geresics Krisztina mondta
Szia, kölest, hajdinat daralas előtt megmosod? Elbizonytalanodtam vajon lehet mosas nelkul is hasznalni? Köszönöm
Andrási Nóra mondta
Szia,
nem mosom őket, szerintem a búzát sem mossák a malomban.. 😉