Ez a történet is úgy kezdődött, hogy egy bolti készterméket szerettem volna magam az asztalra tenni, de ezúttal nem a konkrét összetételét, inkább csak az élményt, jobb hozzávalókkal. A gyerekek beleszerettek egy bolti, szója alapú pudingba, amit eleinte különleges napokon, ünneplésként vettünk és ettünk, de egyre gyakrabban kérték, én pedig arra gondoltam, milyen jó lenne, ha a kakaó mindent elfedő jósága mellett némi valós tápértéket is magukba kanalaznának. Szerintem nettó tíz napig csokipudingot kóstoltak még a vendégeink is (ezúton is köszi a türelmet!), mire megszületett a csokoládé puding teljes értékű növényi alapanyagokból. 🙂
Teljes értékű növényi puding?
Biztosan lesz, akiben felmerül, hogy hogyan lehet valami teljes értékű, miután kifőztük és turmixoltuk belőle a szuszt is? Én arra gondolok, hogy csupa finomítatlan hozzávalóból készül, és bár nem vagyok híve a zöldségek „elrejtésének”, de ha arról van szó, hogy csokipudingot kérnek, akkor még mindig ezerszer inkább ez az igazi, tápláló élelmiszerekből főzött és turmixolt cucc, mint a bolti dobozos agyonfinomított.
Na de mi van benne? Az édességet édesburgonyával alapoztam meg. Tudtad, hogy az édesburgonya antioxidáns aktivitása összemérhető az áfonyáéval? Pedig az már valami. Az antioxidánsok nagy része egyébként a héjában van, úgyhogy ha teheted, ne hámozd meg! A krémességét kesudióval és tahinivel adtam vissza, de ha nem ehetsz olajos magokat, használj helyettük egy avokádót. Kakaópor: én hollandit használtam, a feldolgozatlan lenne igazán teljes értékű, de az nekünk nem elég csokis. Az édesburgonya igazából önmagában elég édes, csak egy kis rásegítést igényelt, ezért nádmelasszal adtam neki egy plusz édes ízt. Igazából a karamellás utóíz miatt imádom a nádmelaszt, ráadásul tele van értékes ásványi anyagokkal… Használhatsz egy banánt vagy bármilyen más, ízlésednek megfelelő édesítőt is. Még egy kevés rizs került bele, hogy sűrűbb legyen. (Barna basmatit tettem bele, mert az volt itthon, de bármilyen működik.)
Pont olyan-e, mint a bolti? Nem. 11g / 100g cukorral nem tudok versenyre kelni, és nem is akarok! 😀 Szerencsére tudjuk, hogy a rettentően édes ízről pár alkalom alatt „le lehet jönni”, úgyhogy most már családilag örömmel kanalazzuk a pudingunkat. Az állagát meglepően jól sikerült elkapni, fotón visszaadni már nehezebb volt, de hátha látod. A sok jó hozzávalótól egyébként tényleg elég tápláló lett: 73 mg kalciumot és 2,8 mg vasat is tartalmaz 100 ml-es adagonként tartalmaz. Ennyi vas fedezi a gyerekeim napi szükségletének 28-40%-át, úgyhogy igen elégedett vagyok.
Én tejfőzőben készítettem, de a megfőzött hozzávalókat egy erősebb turmixgépben is össze lehet turmixolni szerintem. Ha pedig egy pici vízzel többet teszel bele, első rangú sűrű forró csoki kapsz!
Csokoládé puding teljes értékű hozzávalókból (vegán)
Hozzávalók
Elkészítés
- Az édesburgonyát alaposan súrold le zöldségmosó kefével, ha vannak rajta sérülések, azokat vágd ki, de egyébként, ha teheted, ne hámozd meg, csak kockázd fel.
- Tedd az édesburgonyát és valamennyi hozzávalót - a nádmelasz kivételével! - növényi tejfőző automatába, töltsd fel a MIN jelzésig és indítsd el a gabona/magtej száraz alapanyagból programot.
- Amikor végzett, tedd bele a nádmelaszt, és kevertesd össze a juice programmal.
- Kész. Szűrni nem szükséges.
Renáta mondta
Kedves Nóri, köszönöm a receptet, nagyon finom lett a pudingom 🙂
Mindenmentes Nóri mondta
#villámkéz! Örülök 🙂
Zsófi mondta
Nagyon szimpatikus recept, viszont nekem nincs növényi tejfőzőm. Működhet anélkül is? Ebben az esetben elő kell fôzni a hozzávalókat, és turmixolni?
Köszönöm a választ!
Mindenmentes Nóri mondta
Szia! Szerintem igen, csak főzd meg az édesburgonyát, áztasd a kesut, és turmixold össze az egészet.
Zsófi mondta
Köszönöm! Ki fogom próbálni, aztán referálok. 🙂
Zsófi mondta
Végre megcsináltam. Szerintem finom lett, a kicsi (2,5) csomót evett belőle, a nagy (5) húzta a száját, és egy kanál után hallani sem akart róla. Sebaj, majd még fejlesztem.
Andrási Nóra mondta
Az ötéves nálunk is ilyen. 😀
Zsófi mondta
Kis cukik… ❤️❤️❤️
A cukkini tócsnit (szintén a Te recepted) viszont befalta.
Eszter mondta
Nóri, nekem odaégett a villámkancsóm aljára, szép egyenletes fekete rétegben. Talán túl nagy darabokban hagytam az édesburgonyát, vagy talán a tahini mászott rá a kancsó aljára.
Megmentettem az adagot, átszedtem lábosba, megfőztem és összeturmixoltam. Az állaga csodás.
De vajon a kancsómat most hogyan mentsem meg? Van ötleted? Arra gondoltam, hogy áztatom napokig, és megpróbálom levakargatni az égett trutyit.
Köszi a választ!
Mindenmentes Nóri mondta
Előfordul az ilyesmi. Tegyél az aljára mosószódát, vagy ha van otthon, akkor szilárd mosogató port (a mentes konyhás bejegyzésemben ajánlottam), pici vízzel öntsd fel, hagyd állni kb. fél órát, aztán töltsd fel a MIN jelig és forrald fel (indíts el egy programot). Simán kitörölhető utána. Ha még marad, akkor ismételd… Nem para. 🙂
Ferencz Csibi Katalin mondta
Kedves Nóri!
Szuper recept, imádom! 🙂 mert egyszerű es nagyon finom. Viszont a tejfőzőben nálam is odaégett….ezért a végén turmixoltam.
Varga-Kis Kata mondta
Kedves Nóri! A nádmelasz kb. hány g negyedannyinak felelhet meg? Az íze biztosan nem lesz ugyanaz, de megpróbálnám vele.
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
passz, de szerintem egyszerű a helyzet, mert mg tudod kóstolni és lehet igazítani rajta… A melasz nem csak édes, hanem olyan karamellás, fűszeres is, az édességet szerintem nagyrészt az édesburgonya adja.
Ildikó V. mondta
Nagyon jól hangzik, már bevásároltam hozzá. Szuper ötlet, köszönöm a receptet. Jól értelmezem, vízzel töltöd fel a kancsót a MIN jelzésig? Mivel nekem nincs tejfôzô gépem, ez kb. mennyi víz?
Mindenmentes Nóri mondta
Az egész cucc össztérfogata legyen kb. 1,1 liter.
Ildikó V. mondta
Köszönöm
Blanka mondta
Kedves Nóri! Nagyon tetszik a recept, szeretném kipróbálni, de elakadtam ott, hogy milyen mennyiség a 1/2 ap. rizs
Mindenmentes Nóri mondta
Szia,
fél adagolópohár, ez a növényi tejkészítő tulajdonosoknak szól, de ott van mellette, hogy 25g. 🙂
Blanka mondta
Köszönöm
Emese mondta
Kedves Nóri!
Jól hangzik, szívesen kipróbálnám, de az volna a kérdésem, hogy a nádmelasz mennyire fér bele a cukormentességbe? Nem ismerem ezt a terméket, csak azért kérdezem. Ha kihagyom, vagy más édesítővel helyettesítem, az is jó?
Köszönöm!
Andrási Nóra mondta
A nádmelaszban van (természetes) cukor. Használj nyugodtan az ízlésednek megfelelő bármilyen édesítőt!
Nóri mondta
szia! Nagyon szimpi a recept, szeretném kipróbálni. Az lenne a kérdésem, hogy ha kesu helyett avokádót tennék bele, akkor azt nem kell a tejfőzőbe tennem ugye, hanem csak a végén?
16hós így fogyaszthatja?
Köszönöm. 🙂
Andrási Nóra mondta
Igen, és igen. 🙂
Lilla mondta
Szia! Szeretnem kiprobalni a receptet, ezt az adagot hasznalhatom ha 1.8 literes Rainbow keszulekem van?
Andrási Nóra mondta
Ha tele teszed, akkor mindenből 1,4x többet vegyél.
Emese mondta
Nagyon finom lett! Nàdmelasz és tahini nélkül is tökéletes.
Adrienn mondta
Két héten belül ötödször készítem el, annyira ízlik. 🙂 (3 ek kakaóporral, de melasz és tahini nélkül)
Gede Anikó mondta
Kedves Nóri, ez borzasztó lett. Se íze, se bűze, a kukában landolt mind.
Andrási Nóra mondta
Sajnálom… Innen sajnos nem tudom megmondani, mi mehetett félre.